Főoldal /  Híreink / 

Új kutatási program a Békés Megyei Levéltárban

kisebb betű nagyobb betű e-mailben elküld nyomtatás
Érdekes, új kutatási program indult a Békés Megyei Levéltárban. A megyei önkormányzat Innovációs Munkacsoportja által elindított projektek egyike keretében az intézmény munkatársai azt vizsgálják, vajon az elmúlt évszázadok alatt milyen máig ható gazdasági, kulturális, mentális adottságok alakultak ki a térségben. Milyen fundamentumokra építhető a szerves fejlesztés. Az eredmények első bemutatására június 3-án Szarvason került sor.  

 

Az 1948 és 1990 között lezajlott modernizációs kísérlet a történelemben nem először bizonyította, hogy általában csak az előzményekhez igazodó, szerves fejlődés teremt maradandó és folytatható eredményeket. A látszólag előzmények nélküli nagy kiugrások többsége is úgy zajlott le, hogy egy-egy jó szemű, innovatív személyiség észrevett olyan lehetőségeket, amelyekhez a feltételek – infrastruktúra, formálódó piaci igények stb. – már megvoltak. Az évszázadok alatt kialakult feltételrendszer egy része – természetföldrajzi, gazdasági adottságok, infrastruktúra – jól látható, más része – iskolázottság, munkakultúra – viszonylag könnyen feltárható. Ugyanakkor vannak olyan tényezők, amelyek alig láthatóak, de mégis erőteljesen hatnak, mert egymást követő nemzedékeken keresztül beleépültek az adott területen élő népesség mentalitásába. A szerves fejlődés fontosságát hangsúlyozó német kutatók nagy figyelmet fordítottak ezekre a kérdésekre. Peter Dinzelbacher történész a következőképpen írt erről: „A történelmi mentalitás a szokások, gondolkodási formák, tapasztalatok olyan tényezőegyüttese, amely egy meghatározott időben, egy meghatározott közösségen rajtahagyja a lenyomatát.” Az ugyancsak német Wolf Lepenies megfogalmazása: léteznek a társadalom rögzített és kinyilvánított normáinak szintje alatti identitásképző és magatartásvezérlő kulturális evidenciák.Egy térség gazdasági lehetőségeinek számbavételekor, a fejlesztés irányainak kijelölésekor igen fontos figyelembe venni azt az évszázadok alatt kialakult tényezőegyüttest, amely látható vagy kevéssé látható módon ma is hat. A Békés Megyei Levéltár munkatársai kísérletet tettek arra, hogy a múlt porának rétegei alól kiássák azokat a fundamentumokat, amelyekre ma is építeni lehet. A Szarvasra vonatkozó kutatások eredményeit június 3-i konferenciánkon mutattuk be. Kereskényiné Cseh Edit főlevéltáros Továbbélő természeti és társadalmi hagyományok, Erdész Ádám levéltár-igazgató Átörökített civilizációs, kulturális és mentalitásbeli minták címen tartott előadást. Tirják László, a Körös-Maros Nemzeti Park igazgatója, az általa irányított nemzeti park bemutatása során az ember és a természeti környezet viszonyának napjainkban zajló gyors és sokszor visszafordíthatatlan változásairól beszélt.A komoly érdeklődést kiváltó konferencia-sorozat szeptemberben Gyulán folytatódik.