Főoldal /  Híreink / 

Budapesti diákok a Békés Megyei Levéltárban – A KUL-TÚRA Élmény

kisebb betű nagyobb betű e-mailben elküld nyomtatás
A Magyar Turizmus Zrt. 2009-et a „Kulturális Turizmus Évének” nyilvánította, amelyhez kapcsolódva az Oktatási és Kulturális Minisztérium NAGY KUL-TÚRA címmel pályázatot hirdetett. Az ország 8 levéltára készített programcsomag-ajánlatot a pályázaton résztvevő iskolák számára, amelyek között a Békés Megyei Levéltár kínálata is érdeklődést keltett.

A Magyar Turizmus Zrt. 2009-et a „Kulturális Turizmus Évének” nyilvánította, amelyhez kapcsolódva az Oktatási és Kulturális Minisztérium Nagy KUL-TÚRA címmel pályázatot hirdetett. A pályázat kiírását megelőzően felhívással fordultak a közgyűjteményekhez olyan programcsomagok kidolgozására, amelyeket az intézmények a Nagy KUL-TÚRA felhívásra pályázó iskolai csoportok résztvevőinek kínálhatnak. A közgyűjtemények által kidolgozott programcsomagokkal szembeni alapvető elvárás volt – amellett, hogy a diákok informális keretek között, élményszerű programok segítségével ismerkedjenek meg a közgyűjteményekben őrzött tudásanyaggal – azok az említett pályázat keretein kívül is a kulturális turizmus résztvevői számára versenyképes turisztikai termékként felkínálhatók és fenntarthatók legyenek.
A Békés Megyei Programirodával közös program keretében a Békés megye diákjain már korábban „tesztelt” levéltári óráinkat nyújtottuk be a pályázati kiírás Karnyújtásnyira a történelem témájára. Az ország 8 levéltára készített programcsomag ajánlatot, amelyet szakértői bizottság minősített, és tett közzé az iskolák számára. A nyolc levéltár közül 6 közgyűjtemény programcsomagja – köztük a Békés Megyei Levéltáré – keltette fel a pedagógusok érdeklődését, így lett intézményünk is érintettje az ez évi közoktatási pályázatok között a KUL-TÚRA Élmény címmel megjelent kiírásnak. Levéltárunkat három iskola jelölte meg kirándulásának célpontjaként, s választott az öt felajánlott témajavaslatunk közül egyet-egyet.
A pályázati program első diákjai szeptember 1-jén Budapestről érkeztek hozzánk, a Közgazdasági Politechnikum és Gimnázium tanulói ismerkedtek a Békés Megyei Levéltárral.


A levéltári óra részeként először az intézményi keretet mutattuk be, azt a közgyűjteményt, amely a megye írásba fektetett emlékezetét őrzi. Megismerhették a hallgatók a levéltár funkcióit, történetét, használatát, megmutattuk jellegzetes irataink fényképét, illetve néhányat eredetiben is. Kis sétát tettek a tanulók az épületben, látták raktárainkat és a restauráló műhely munkájába is betekinthettek. A látogatás második részében az öt felajánlott programunk egyike, a családtörténet és családkutatás volt a téma, amelyben a levéltárban őrzött, a családtörténeti kutatómunka alapjául szolgáló iratokra irányult a figyelem, megismertettük a diákokkal a családkutatás fáradságos és hosszadalmas, de igen izgalmas folyamatát.
A KUL-TÚRA Élmény pályázat programjainak megvalósítására 2009-ben és 2010-ben kerül sor.
  • A Békés Megyei Levéltár által felajánlott öt téma:
    – Fél évszázada történt – 1956 története Békés megyében
    – „Apáról fiúra” – Családtörténet, családfakutatás
    – „Otthonunk Békés megye” – Településeink a levéltári források tükrében
    – Kalandozás a vármegye hőskorában
    – A szabadságharc íze: az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc Békés megyében.